A Jin Shin Jyutsu-ról

Mi is a Jin Shin Jyutsu? Mi történik egy kezelés alkalmával és mit érhetünk el a segítségével?

A Jin Shin Jyutsu fizio-filozófia a szervezet élet energiáinak/erőinek harmonizálásán alapszik.

Az 1900-as évek elején Jiro Murai Mester élesztette újjá az apáról fiúra öröklődő ősi tudást Japánban. Miután sikerült önmagát meggyógyítania egy halálos betegségből, arra szentelte élete hátralévő részét, hogy tovább kutassa és fejlessze a Jin Shin Jyutsu tudást. Különböző tapasztalatokból és forrásokból merített anyagot ehhez, többek között a Kojiki-ből is. (Az „Ősi dolgokról szóló írás” – történelmi antológia Japánban)

Az ebből a tudásból kiforrt Jins Shin Jyutsu-t Mary Burmeister honosította meg az Egyesült Államokban, az 1950-es években. Mary Burmeister az 1960-as években kezdte tanítani a Jin Shin Jyutsu-t, és mára már több tízezer tanítványa van az Egyesült Államokban és világszerte.

A Jin Shin Jyutsu egyensúlyba hozza a szervezet energiáit, amelyek ezáltal optimális egészséget és jó közérzetet teremtenek, illetve beindítják a szervezet öngyógyító folyamatait. Kiváló kiegészítője a nyugati gyógyításnak, és más alternatív gyógymódnak is; ellazult állapotot eredményez és a stressz káros hatásait csökkenti.

A Jin Shin Jyutsu 26 pár energiapontot (“energiazárat”) vagy ezek kombinációit hasznosítja az energiapályák mentén, melyek “megnyitásával” az energia blokádok feloldódnak és energiával töltődik fel újra a szervezet. Amikor egy vagy több ezek közül az energiazárak közül elzáródik, a kialakuló energiapangás eleinte csak lokális, majd az egész energiapálya mentén kialakuló problémákhoz (azaz betegség hez) vezet(het). Ezeknek az energiapontoknak különböző kombinációs sorrendben való tartása/érintése egyensúlyba hozza a szellemet, testet és lelket.

Egy Jin Shin Jyutsu kezelés általában félórás- egyórás (vagy ennél hosszabb). Nem masszázsról van szó (nem alkalmazunk nyomást vagy dörzsölést), nem az izmokat befolyásoljuk vele és nem vesz igénybe gyógyszeres kezelést. Ez egy gyengéd kezelési mód, melynek során a terapeuta, ujjai hegyét vagy tenyerét/kézhátát helyezi (hasonlóan az akupresszúrához) a kiválasztott energiapontokra és így harmonizálja az energiapályát és állítja helyre az energiaáramlást az energiapálya mentén. A kezelés ruhán keresztül történik. A kezelést megelőző egy órán belül már ne együnk, de inni lehetséges. A kezelés megkezdése előtt a terapeuta pulzusdiagnosztikát és testolvasást/testdiagnosztikát végez, hogy eldöntse mely energiapálya(ák) kezelése szükséges. A kezelést konzultáció illetve öngyógyító tanácsadás követi.

A kezelés során egyéni élményeket élnek meg az emberek: van, aki színeket lát, többen bizsergést vagy felmelegedést éreznek egy-egy testrészen, illetve a testrészek megrándulhatnak (ez annak a jele, hogy az energia beindult, és elért egy-egy blokkot illetve feloldotta azt a testben) mint, amikor az ember elaludni készül és izmai elernyednek egy rángás vagy rúgás kíséretében. Van, aki a kezelés közben elalszik és olyan is, aki esetleg átmenetileg feszültséget érez, de ez lassan oldódni kezd. Ha akut probléma van jelen, fájdalommal, ez a fájdalom rövid ideig fokozódhat, amig az energia átáramlik az adott ponton vagy helyen. Ilyenkor jelezni kell a terapeutának (máskülönben a beszélgetés nem feltétlenül javasolt a kezelés folyamán, csakúgy, mint egy masszázsnál….elvégre is relaxálni és nem beszélgetni megyünk ilyen alkalmakkor), aki azt javasolja ebben az esetben, hogy a légzésre fókuszáljon a kezelt fél; a tudatos légzéssel és a kezelés folytatatásával ezek az átmeneti diszharmonikus állapotok megszűntethetők. Pozitív hatásuk, hogy az eredeti fájdalom mértéke csökkeni fog és az öngyógyító folyamatok beindulnak. Példák erre, hogy egy cisztás fogíny megnyílik vagy egy fejfájás, becsípődött ideg fájdalma csökken vagy teljesen megszűnik.

A Jin Shin Jyutsu-nak számtalan pozitív hatása van a szervezetre és saját tapasztalatomból, illetve azok tapasztalatából merítve akiket kezeltem akár krízis helyzetben vagy csak regenerációs/megelőzés céljából, azt tudom mondani, hogy a Jin Shin Jyutsu egy nagyon érdekesen és összetetten működő gyógyító módszer/művészet, ami néha még nekem is meglepetést tud okozni kiemelkedően pozitív eredményeivel.

A Jin Shin Jyutsu, akár a többi alternatív/kiegészítő gyógymód nem egyszeri kezeléssel old meg krónikus problémákat. Továbbá nem tudja garantálni a gyógyulást egy olyan végstádiumban lévő betegnek, akinek szervezete (és/vagy tudata/lelke) túlzottan legyengült ahhoz, hogy képes legyen küzdeni a betegség ellen. Ilyen esetben a Jin Shin Jyutsu fájdalomcsillapitásban, hangulat és közérzet javításban, illetve hányinger csillapításban (ami a kemoterápia esetleges mellékhatása ilyenkor) tud segíteni. Általánosságban véve a Jin Shin Jyutsu beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait (meggyorsítja a gyógyulást) és ezzel felkészíti az egyént illetve szervezetét a gyógyulásra. A gyógyulás irama és mértéke függ a betegség/állapot stádiumától, az immunrendszer erejétől, a gyógyulni kívánó ember lelki állapotától és állapotához való hozzáállásától, az esetleges élni akarásba vetett hit mértékétől illetve környezete segítő bizalmától vagy sajnos ennek hiányától. Legideálisabb az lenne, ha mindenki valamilyen alternatív módszert/testmozgást venne igénybe vagy végezne, és egészséges életmódot folytatna a megelőzés érdekében, és nem akkor eszmélnénk, amikor már nagy a baj. A Jin Shin Jyutsu (számos más kiegészítő gyógymód mellett) egy nagyon ideális és szelíd módja annak, hogy a szervezet megtalálja elveszett egyensúlyát és gyógyulásra késztesse önmagát.

Mindenkinek ajánlható a Jin Shin Jyutsu, akinek stresszes az életvitele vagy egészségügyi problémákkal küzd, vagy annak, aki csak meg akarja őrizni jó egészségi állapotát, harmóniára és jó közérzetre vágyik.

Az alábbi linkekre kattintva további információkat lehet találni a Jin Shin Jyutsu-val kapcsolatosan. A linkek illetve oldalak többsége angol illetve német nyelvű.

http://www.jsjinc.net (USA, központi oldal)

http://www.jinshinjyutsu.de (Németország)

https://www.jsj.at. (Ausztria)

https://www.facebook.com/jsj.hungary

 

Hozzászólás